P.sz. 3640 nyara különös ajándékot hozott az erion közelében fekvő Noir szentély számára. Az idős Noir pap már lepihenni készült, amikor egy kiskutya ugatására lett figyelmes. Először, nem törődött vele, de csak nem akart abbamaradni, így hát kilépett a személyből és legnagyobb megdöbbenésére egy csecsemőt talált a küszöbön. Egy kis kosárban volt, mellette a kiskutya, ami csak ekkor hagyta abba az ugatást. A pap nem lepődött meg túlságosan. Álmodott valami hasonlót az egyik éjszaka.

- Noir, ó! – csak ennyi hagyta el a száját. Felemelte a békésen alvó csecsemőt és csak ekkor vette észre hosszú, hegyes füleit.

- Noir, hát egy hosszú életűt küldesz ajándékba?

Bevitte a szentélybe, a kiskutya egy lépést sem tágított mellőle. Letette az ágyra, majd imára kulcsolta a kezét. Az ima végeztével ismét szemügyre vette a csecsemőt, aki még mindig aludt. Alig egy hetes lehetett, sötétbarna fürtjei már növekedésnek indultak. Kis teste kicsit túl zömöknek tűnt egy elfhez képest. Nem volt elf, csak félig, de ki tehette a küszöbre? És mi okból? Nem tűntek fontosnak ezek a kérdések.

- Noir, egy csecsemőt küldesz, aki éppen a te birodalmadban jár? Mi ez, ha nem jel? Noir! Ó, végtelen a te kegyelmed! Noir, Ó! – elmosolyodott – Ó rioN! Orion! Ez lesz a neved csöppség!

P. sz. 3653 Erion

Egy hatéves forma kisfiú éppen a kutyájával játszott az utcán. A kutya – amelyet Orion Szíriusznak keresztelt el – bámulatos intelligenciával rendelkezett. Mintha tökéletesen értené az emberi beszédet, de láthatóan csak kis gazdájának engedelmeskedett.

Orion épp az iskolát kerülte. Utált oda járni. Bár ez volt a 13. nyár, amit látott, sokkal kevésbé bírt odafigyelni a tanítójára, mint a kortársai. Ezért rendszeresen el is náspángolták. Gyűlölte a társait is, akik kiközösítették. Hülyének, korcsnak nevezték hosszúkás fülei miatt.

- Hé Öcsi! – kiáltott egy érdes hang. Orion a hang irányába fordult. Egy 40 év körüli, vékony, átlagos termetű férfit pillantott meg. A halántékánál lévő őszes tincsek csak kiemelték ébenfekete haját és acélkék, szikrázó szemét.

- Mi a neved? – kérdezte.

- Orion, és ő a kutyám Szíriusz.

- Szép kutyád van. Éhesek vagytok? –kérdezte, mire Orion bólintott, hiszen mindig éhes volt.

- Akkor gyere velem! Az én nevem Garris.

Így hát Orion vele ment. Sokáig mentek, Orion nagyon elfáradt az úton. Végül elértek egy füstös fogadóba.

- Kik a szüleid? – kérdezte Garris, miután ételt rendelt.

- Nem tudom, egy Noir pap nevel. Egy kosárban talált rám 13 nyárral ezelőtt.

- És mondd csak Orion! Szeretsz azzal a pappal lenni? – kérdezte, mire Orion megrázta a fejét. – Nem, iskolába kell járnom. – felelte, majd rávetette magát az éppen kihozott sültre.

- Gyere velem! Ha velem jössz, nem kell többé iskolába járnod! – vigyorodott el Garris. Orionnak felcsillant a szeme.

P. sz. 3665. Erion    

Orion az utcát járta. Büszke volt magára. A Garris által megkövetelt napi két ezüstöt már régen megszerezte, most már csak saját szórakozására és zsebére folytatta a munkát. Végre Garris előléptette koldusból tolvajjá. Jobb később, mint soha. Garris rendszere szerint – aki, mint később kiderült egy gyermekekből álló tolvajcéh vezére volt – a kisebb gyerekek feladata a koldulás volt és csak a nagyobbak járhattak el lopni. Orion mind a kettőt nagyszerűen csinálta, de már elege volt a koldulásból. A vele egykorú fiúk, már régen tolvajok voltak, amikor ő még mindig koldult. Amikor Garris végre elkezdte oktatni a tolvajlással összefüggő dolgokra, mint a zsebmetszés, zárnyitás stb. hamar feltűnt neki a fiú emberfeletti ügyessége és gyorsasága, így Orion, bár jóval később kezdett el tanulni, a tanulás ideje lerövidült. Annak, hogy jóval több időt töltött az utcán a kelleténél két oka volt. Egyrészt gyűlölte Garrist, másrészt kellett neki a pénz. Egy kardra gyűjtött, amit az egyik fegyverkereskedésnél nézett ki magának. Drága volt, majdnem négy aranyat kért tőle a kereskedő, de a gyönyörűen megmunkált rapier-ért Orion minden pénzt kész volt kifizetni. Már csak össze kellett gyűjteni. Sokat álmodozott arról a kardról és nem akarta, hogy más happolja el előle, így gátlástalanul kizsebelt mindenkit, aki szembejött vele. Persze itt a szegénynegyedben nem volt túl nagy zsákmány. Gazdagabb negyedekbe nem mehetett, semmi kedve nem volt más klánokat magára haragítani.

Ekkor feltűnt neki egy csapat kalandozó. Ritka látvány volt a szegénynegyedbe, errefelé ritkán tévednek. Orion érezte, most jött el az ő ideje.

Bátran indult el feléjük azzal a biztos tudattal, hogy ha ezek leleplezik, biztos végeznek vele. Szíriusz, aki mint mindig most is mellette volt, megérezhette, hogy mire készül a gazdája, mert szűkölve követte.

- Tudom, de most végre valóra válthatjuk az álmainkat! –morogta Orion. Négy lovas férfi állig fegyverben. Orion lassan előtolta a ruhaujjából a zsebmetsző kést. Egy gyors mozdulat és az egyik szütyő Orion kezébe pottyant.

Amikor kinyitotta – jóval távolabb és később – azt hitte, menten elájul. Nyolc aranypénz csillogott az erszényben. Percekig csak állt és nézte. Soha nem látott ennyi pénzt egy helyen.

Nem sokkal később. Erion, piactér

- Orion, te rohadt fattyú! Megmondtam, hogy ha még egyszer meglátlak erre, kitépem a szívedet! – harsogta Orion kedvenc kofása, akitől már rengeteg almát csórt az idők folyamán. Nem tehetett róla, egyszerűen imádta az almát.

- Állítsd le magad Jufur! – szólt Orion hanyagul, majd egy ezüstöt pöccintett oda. – Azt hiszem, ez talán fedezi a „kölcsöneidet”!

Nem várta meg mit felel Jufur, a fegyverkereskedés felé vette az útját.

- Jó napot kívánok! –lépett be a fegyverkereskedésbe.

- Mi kéne, ha volna fiatal barátom? – kérdezte a kereskedő.

- Azt a tőrkardot kérem! – felete Orion határozottan.

- Valóban? Szép darab, nem mondom. Shadoni mestermunka és így, természetesen, elég drága. Van-e pénze, fiatal barátom?

- Már hogyne volna! – felelte Orion sértődötten és magában megfogadta, hogy ha még egyszer azt mondja a kereskedő, hogy „fiatal barátom” kipróbálja rajta a tőrkardot.

- Helyes, akkor Önnek megszámítom négy aranyba és öt ezüstbe, persze hüvely nélkül.

Orion tudta, hogy átvágják, hiszen ez a kard alig ér többet két aranynál, de szó nélkül kifizette a kért árat, sőt vett magának egy díszes hüvelyt is. Ezután vett egy díszes shadoni divat szerinti ruhát, majd megfürdött.

Amikor kilépett a fürdő ajtaján Szíriusz úgy nézett rá, mint aki nem tudja eldönteni, hogy sírjon, vagy nevessen.

- Végeztünk Szíriusz, most már urak vagyunk!

Szíriusz a nevetés mellett döntött.

P. sz. 3672 Valahol a Kráni-hegység keleti oldalán.   

Orion és Szíriusz a patak partján ültek és a sebesen vágtató vizet nézték. Szíriusz már fogott egy nyulat vacsorára, úgyhogy az étel miatt sem kellett aggódniuk.

- Tusos, szerintem Garris nem hazudott. – mondta Orion, mire Szíriusz, tudván, hogy gazdája megint a régi témáját veszi elő, nyüszítve hasalt le. – De tényleg, miért adta volna nekem azt a kardot, ha nem apámé lett volna?

Szíriusz véleménye az volt, hogy Garris abban az állapotában a csillagokat is Orionnak adta volna a holdakkal együtt, csak hagyja már abba Orion a verését. – Miért ne lehetnék nemes? Miért ne lehetnék a Vespertilio ház sarja?

Kétségtelen volt, hogy Garris adott Orionnak egy tőrkardot miután „véletlenül” összefutottak Erionban. És kétségtelen volt, hogy Garris azt állította, hogy a kard valaha Orion apjáé volt, aki a shadoni Vespertilio ház feje. A kard most ott pihen az Orion álltal épített kunyhóban egy láda legalján. A házat akkor építette, amikor úgy döntött, hogy átmenetileg az erdőben húzzák meg magukat. Ez két éve történt. Orion imádta az erdőt, még az sem tántorította el nagyon, hogy egy reggel arra ébredt, hogy egy vízisiklóval néz farkasszemet. Azóta retteg a kígyóktól. Szíriusz érzett is egy kis lelkiismeret furdalást, hogy nem védte meg gazdáját a fenevadtól, de akkor úgy gondolta, hogy hős, kalandozó ambíciókkal megáldott gazdája nem ijed meg holmi siklótól. Súlyosan tévedett. Dél is elmúlt mire sikerült lerimánkodni a gazdáját egy fa tetejéről. Orion képes volt számára még mindig meglepetésekkel szolgálni.

Az erdőben töltött évek alatt Orion megismerte ezt a világot. Megtanulta, legtöbbször saját kárán, hogy melyik növény ehető és melyik nem. Megismerte az állatokat, így a vadászat, vagy a halászat sem okozott neki különösebb gondot.

Eriont egy kisebb területvita miatt kellett elhagynia, amikor a hírhedt Kobra klánnal találta magát szembe. Ekkor úgy döntött, jobb lesz egy időre letűnni a városból. Persze ez a hely sem volt sokkal biztonságosabb Krán idegesítő közelsége miatt, de Orion inkább választotta Kránt, mint hogy a Kobrákkal húzzon ujjat.

Egy hónappal később

Orion könnye és vére egybefolyt az arcán. Nem a testi fájdalomtól sírt, azt eddig is jól bírta könnyek nélkül.

- Megölted a kutyámat, te rohadt szemét! Ezért kivágom a szíved és megetetem veled!

A kráni férfit nem hatotta meg a halálos fenyegetés. Elmosolyodott és mondott valamit érthetetlen nyelvén.

- Akármit beszélsz, megöllek! Érted?! Megöllek!

A kráni erre már elkomorodott. Arcon vágta Oriont, aki az ütés erejétől a földre vágódott. Tekintete találkozott Szíriuszéval. Ám a hűséges kutya szeme üvegesen meredt rá. Két nyílvessző állt ki az oldalából.

Orion éppen hazafelé tartott Szíriusszal, amikor egy kráni csapatba botlottak. Menekülésre nem volt alkalom, a krániak egy pillanat alatt körülvették őket. Orion elővette kardját és suta, valahonnan ellesett támadóállást vett fel. A krániak erre éktelen hahotázásba törtek ki, ám ekkor Szíriusz előrontott és torkon ragadta az egyiket. A katona gégéje hangosan roppant össze nyakcsigolyájával együtt de Szíriusz még akkor is szorította, amikor a második nyílvessző is testébe hatolt. Ekkor kezdték el verni Oriont.

Orion a rúgások pillanatnyi szünetében felpillantott és észre vette a kardját. Felpattant és futásnak eredt. Útközben felkapta a kardját és bár, az oldala iszonyatosan fájt úgy futott, mint életében még soha. A krániak követték egy ideig, de Orion úgy ismerte a terepet, mint a tenyerét, így hamarosan le is rázta őket, de még ekkor sem állt meg. Addig rohant, amíg eszméletlenül össze nem esett.

Amikor magához tért megmosakodott egy közeli patakban, majd egy kicsit összeszedte magát. Nem lett volna képes visszatérni a kunyhójába. Az a kevés cucca, ami volt a kunyhóban maradt. Csak a ruha, ami rajta volt, no meg a kard, amit hét éve vett Erionban volt nála. Mindene odalett. Még az az átkozott kard is odalett, amit Garris adott neki annakidején.

Ekkor hirtelen a semmiből szál támadt, és kavarogni kezdtek a száraz falevelek. Egy térkapu nyílt pont Orion orra előtt. A térkapuból egy alak esett keresztül. Tetőtől talpig fekete ruha borította a testét, még az arcát is valami groteszk maszk takarta, csak a szemnyílásokból bíborlott valami… 

Orion ismét elájult. Nem sejtette, hogy az igazi kalandok, csak most kezdődnek.