Final Fantasy VII - Advent Children
Jenova 2005.10.01. 23:49
Már talán sokak látták, de szerintem sokak még nem.
Íme egy kis ízelítő a Square legújabb csodájáról, ami, nyugodtan kijelenthetem, megérte a 2 éves várakozást!
Hát ez az a film amit tényleg messiásként vártam évek óta. Remegő kézzel indítottam hát el, szívemben ott lakozott a kíváncsiság, némi félelemmel együtt. Igen. Féltem, hogy ha nem olyan lesz mint amit vártam akkor egy hétre magamba fordulok. Hálistennek ez nem történt meg. A Square most valami igazán nagyon jót alkotott. Ezért még talán megbocsájtom nekik az előző filmet és az FF X-2-t is.
Két évvel a hetedik rész befejezése után járunk. A világon és a városkban látszanak az elmúlt harcok eredményei. Végtelen kősivatagok a városon kívül, a városban pedig nyomor közt élő emberek fekszenek mocskos sikátorokban. Ez persze nem elég. Sok ember szenved egy "Geostigma" nevű betegségben ami úgy tűnik gyógyíthatatlan és rövöd idő alatt... "felemészti" (talán ez a jó szó, hogy ne áruljak el semmit :-D) az embereket. Hősünk Cloud is egy ilyen betegségben szenved. Most, hogy vége a harcoknak, hőseink teljesen hétköznapi életet élnek, megviselt fegyvereiket egy "mély ládában" tartva.
Felüti a fejét azomban egy új banda ami a beteg gyerekeknek megváltást ígér. Gyógyírt a rettenetes Geostigmára. Ez a banda Kadaj bandája. Persze nem a gyerekek meggyógyítása a cél, az annál sokkal nagyratörőbb. Vissza akarják szerezni Anyjuk sejtjeit és a Geostigmások vérével együtt új Egyesülést teremteni. Itt jön a képbe Cloud. Kadajék arról értesülnek hogy nálla van Anyjuk feje. Ezt az információt persze a háttérből írányító "Tolószékes" adja tudtukra. Megkezdődik hát a hajsza és szép lassan minden kiderül.
Fantasztikus animáció tárul elénk, amint elindítjuk a filmet. A Square-esek valóban nagyon kitettek magukért és én most állítom, hogy az Advent Children a valaha készült legszebb animációs film. Az akciójelenetek nagyon szépek és nagyon pörgősek, néha talán egy kicsit túlságosan is pörgősek, nem egy jelenet volt ahol nagyon oda kellett figyelnem, hogy mi történik. A karakterek kidolgozása tökéletes. A varázslatok és egyéb képességek kivitelezése fantasztikus. A karakterek jelleme is jól ki van dolgozva. A történet...
Hát igen, a történet, nekem ott akadtak gondjaim. Nagyon szép és nagyon jó, találunk benne meglepetéseket, csak nekem, személy szerint túl gyors. Ezért mondtam, hogy nem árt kétszer, akár háromszor is megnézni a filmet, mert annyira pereg a sztori, hogy kicsit nehéz felfogni, még annak is aki Final Fantasy-n nőtt fel. A jelenetek közti váltakozások túl gyorsak lettek szerintem és helyenként túl gyorsan csap át egy békés jelenet mészárlásba. Nincs áthidaló jelenet, ami köszben kicsit elmerenghetünk az eseményeken. Igazából csak a végén esik le minden, ha leesik egyáltalán. Megpróbáltam végigkövetni a történetet és mindent megérteni és arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon jó, csak kicsit ennél többet vártam, több poént. Ami viszont fenomenális, az az operatőri munka. Egyszerűen elvarázsol! Csodálatos képvágások és kitünő ábrázolásmódok ékesítik végig a filmet, úgy éreztem magam mintha én is ott lettem volna, a harcoknál pedig a lassítások tökéletesen időben érkeznek (viszlát Matrix :-D).
Hú, mennyit tudnék még írni, de nem tehetem, mert akkor átmenne piciny cikkem óriási Spoiler-be. Azt meg senkisem akarja :)
Legyen annyi elég, hogy az AC megérte a várakozást, mert fantasztikus lett, mégha néhol találunk is hibát benne, de erről nekem az a véleményem, hogy tökéletes filmet még nem láttam!
Nagyon erősen ajánlom, hogy minden FF fan nézze meg, de csak olyan aki játszott a VII-el. Aki esetleg kihagyta volna, vagy esetleg nem is ismeri a Final Fantasy-t, az ne vágjon bele, mert kap egy gyönyörűszép, de teljesen értelmetlen valamit. Én barátnőmmel néztem (ő nem is ismeri a Final Fantasy-t) és szegénykém semmitsem értett a filmből. A végén az volt a válasza, mikor megkérdeztem milyen volt, hogy: "Szép, de nem értem."
Egyszóval csillagos ötös a Square-nek, és az Advent Childrennek! Fantasztikus, elkápráztat! Másfél óra garantált akció és extázis! Ki ne hagyjátok!
Értékelés: 9/10
|